A kiköltözésünk után közel 1 évvel is úgy gondoljuk, hogy itt élni nagyon szuper és jól döntöttünk. A beilleszkedésben szinte minden nehezebb szituáció a világjárványhoz, és az ahhoz kapcsolódó intézkedések következményének volt betudható.
A kényelmetlenségek totálisan eltörpülnek a rengeteg pozitív élmény mellett, mivel őszintén úgy érezzük, hogy végre nyaralva élünk. Ehhez az is hozzá tartozik, hogy nagyon jóbarátokra leltünk, akikkel egyformán gondolkodunk és közösen tervezünk programokat hétről hétre ezen a csodás szigeten.
2 héttel az érkezésünk után így foglaltuk össze:
Mielőtt meghoztuk a nagy döntést és ideköltöztünk, hétszer jártunk itt nyaralni és mindig azzal az érzéssel távoztunk, hogy tudnánk itt élni. Nem véletlenül, hiszen az európai Hawaii-nak is nevezett Kanári-szigetek sok szempontból ideális a letelepedésre, így kifejezetten sok náció él itt.
A távolság
Magyarországtól mindössze 5 órányi repülőútra van, ami szerintünk még a könnyen kezelhető távolság. Főleg a covidmentes békeidőben, amikor szinte bármelyik nap volt járat Budapest vagy Bécs irányába és nem volt drámaian nehéz kivitelezni egy hazautazást, akár 24 órán belül.
A klíma
Az átlag hőmérséklet egész évben 23 fok körül van. A hangsúly az “átlag” szón van, mivel egyáltalán nem mindegy, hogy Tenerifének melyik részére érkezünk például a téli hónapokban. Nem szeretjük a hideget és ellenállhatatlanul vonzódunk a tengerparthoz, így az egyik legfontosabb szempontunk volt a külföldre költözés során, hogy itt egész évben nyárias tavasz van, ezért is hívják az örök tavasz szigetének.
Egyáltalán nincs is fűtés a lakásokban és karácsonykor is gond nélkül lehet fürdeni az óceánban és akár januárban is, egy nap alatt tudsz a napozás és a strandolás után virág illatú ösvényeken sétálni, hógolyózni a Teidén, majd levezetésként kirándulni egy őszi hangulatú erdőben és egy szikláról naplementét nézni. Mivel Tenerife több mikroklímával rendelkezik, északon és délen sokszor teljesen más az időjárás.
A táj
Lenyűgözően változatos a táj és mesések a természeti adottságok. Tenerifén van kopár sivatagos, köves terület, van sűrű esőerdő jellegű növényzet, hatalmas ősfás erdő, vulkáni, holdbéli táj, nagyon szép természetes medencék és sárga, szürke, vörös vagy épp fekete vulkanikus homokos partszakasz sok füves, pálmafás területtel.
A 3718 méter magas vulkán, a Teide és a körülötte elterülő Nemzeti Park és a lenyűgöző hegyvonulat állandó programlehetőségeket kínál és szinte kifogyhatatlan a látnivalókat illetően.
Az árak
Itt az áfa 7% és az árak jellemzően a magyar árakkal egálban vannak, bár sokminden olcsóbb, mint Magyarországon. Az élelmiszerek ugyanannyi, de inkább olcsóbbak, főleg a zöldségek.
Az üzemanyag sokkal olcsóbb 1 liter benzin 0,79€, mindenhol ingyenes a parkolás és autópálya díj sincs.
Azért van ami drágább (bútor, internet, autó, fagyi) de összességében az átlagos havi költségek terén jóval kedvezőbben lehet kalkulálni. Főleg ha csak azt vesszük alapul, hogy a kedvező klíma miatt a ruházkodás, vagy a fűtés szinte teljesen kiesik a rezsi számításból.
Egy 2 hálós lakás bérlése 400-900 euró között van ami ugyanolyannak mondható, mint a pesti árak, bár itt nagyon sok lakás rezsivel (net, víz, áram) együtt ennyi.
Az ételek
A paella, a tapasok, a halak, a zöldségek, a kanári banán, a churros, a sok jobbnál jobb tengeri halból készült étel gyorsan elvarázsol mindenkit. A legegyszerűbb helyeken is jókat lehet enni. Az autentikus helyi ételek mellett nem hagyhatjuk ki a felsorolásból a barraquito-t, a tenerifei kávét, illetve a helyi borokat, amiket már Shakespeare is előszeretettel fogyasztott.
Minden kapható, akár a magyar termékek is elérhetők, de mivel több szállító is ingázik havonta Budapest és Tenerife között, akár az otthoni boltok polcairól is rendelhetünk, ami 6 nappal később már az itteni hűtőnkben landol.
A programok
A sziget önmagában is brutális mennyiségi látnivalóval rendelkezik a természeti adottságai másrészt az évi 8 millió turistának köszönhetően („békeidőben”) rengeteg szolgáltatás is elérhető.
A hajókirándulásoktól kezdve itt delfin- és bálnalesre is kihajózhatunk, hogy a saját élőhelyükön láthassuk ezeket az állatokat, tesztelhetünk banánbort és kanárió banánt egy farmon. A főváros Európa legnagyobb pálma gyűjteményével büszkélkedhet, de nagyon hangulatos kisvárosokat és halászfalvakat fedezhetünk fel körben az egész szigeten. A sportok terén is megszámlálhatatlan lehetőség adott a kalóriák égetésére: bringázás, e-bike túra, úszás, paragliding, canyoning… nem véletlenül járnak ide Európából az élsportolók Európa legnagyobb szabadtéri edzőtáborába. Az óceán szerelmeseit kifogyhatatlan lehetőségek várják a kajak, búvárkodás, szörfözés és mindenfajta vizisportokon keresztül a tengeri horgászatig. Aki pedig a természetben szeret kikapcsolódni, az 1500 kilóméternyi kiránduló útvonalból válogathat, melyen megtapasztalhatja a vulkanikus környezetet, az esőerdőt és persze a sziklás és homokos partokat és persze kötelező programként a Teide csúcstámadást.
Összességében elmondhatjuk, hogy sikerült elszakadni attól amitől el akartunk és mesés körülmények között új otthonra találnunk. Nyilván van ami hiányzik és vannak dolgok amik kényelmetlenek, de ezeket most nem részletezem, mivel ezek nem számottevőek és nem is voltak szempontok a döntésünknél. Szinte folyamatosan jönnek hozzánk a barátok, családtagok de manapság a videochat is sokkal könnyebbé teszi a kapcsolattartást. Nem probléma a magyar élelmiszereket megtalálni, fillérekért (10€) elérhető az összes magyar tv csatorna (bár mi nem tv-zünk), könnyedén lehet így 3763 km távolságból is hozni vinni bármit. Szuper iskolába jár a kisfiunk, ahol az osztályba járó 11 nemzetiségű gyerek és még több nációból érkező szülő között szintén jó kapcsolat alakult ki.
… és akkor még nem beszéltünk arról, hogy suli után nekünk a játszótér, az az óceánban ugrálás és a homokban focizás. Jó itt!