Amikor eldöntöttük, hogy új életet akarunk kezdeni Tenerifén és külföldre költözünk, akkor mi valóban nyitottan álltunk az új és más dolgokhoz, valamint az összes ezzel járó feladat és kompromisszumot igénylő szituáció elé.
Kicsit értetlenül figyeljük azokat, akik külföldön élve görcsösen ragaszkodnak az “otthon” megszokott sémákat megtalálni az új életükben. A kaland az újdonságoktól és az ezekhez kapcsolódó élményektől válik izgalmas tapasztalássá. Fel kell készülni, hogy azonkívül, hogy földrajzilag máshol vagyunk és másképp beszélnek az emberek, emellett mások az illatok, az ízek, más a közlekedés, a szokások, más az ügyintézés, más az élettempó, az időjárás, a viselkedés és így tovább.
Nyilván gyakran jár nehézséggel, hogy minden új információt feldolgozzunk és befogadjunk, főleg amikor a nyelvtudás hiánya egy-egy izzasztó, kényelmetlen helyzetbe sodor.
A mi esetünkben ezt tetézik a kanárió hivatalok roppant logikátlan elvárásai, fénymásolat mániájuk meg egyszerűen bonyolítja az életünket. Na így áll égnek a hajunk ezektől! Volt olyan, hogy az egyik ügyintéző gond nélkül hárította azt, amit egy nappal korábban a mellette ülő kollégája kért…
Tény, hogy mi sok segítséget kaptunk jófej helyi magyaroktól, amiért nagyon hálásak is vagyunk (köszi Hanna, köszi Viktor), de ma még mindig nem beszélünk folyékonyan spanyolul viszont azt tapasztaljuk, hogy egy kis talpraesettséggel és akarással… meg kézzel lábbal, ja meg egy translator app segítségével bármit el lehet intézni a Kanári-szigeteken. Egyébként a helyiek nagyon értékelik, ha valaki megpróbál spanyolul beszélni, teljesen másképp állnak az emberhez és sokkal készségesebbek a hivatalos ügyekben, ha nyökögve és rosszul, de legalább az ő nyelvükön próbálod megértetni magad.
A kaják esetében is érdemes úgy hozzáállni, hogy ne akard a magyar ízeket előállítani az itteni alapanyagokból, ne akarj pörköltet, vagy halászlét csinálni, mert nem lesz olyan! Lelkiekben pedig türelemmel ki kell várni, hogy a túró rudi, a téliszalámi, az erős pista stb. többnyire csak a hazautazáskor lesz újra ismerős élmény az arcodban.
Ezzel szemben érdemes felfedezni, hogy mik azok a finom, de pusztán csak szokatlan helyi ételek, amiről előtte nem is hallottál, ellenben tökéletes gasztroélményt adnak és később nagy kedvenccé válhat.
Az időjárás is elég távol áll a Magyarországon megszokotthoz képest. Amennyire azt lehet mondani, hogy itt a hőmérséklet egész évben állandó, télen azért képes meglepetéseket okozni a sziget északi és déli oldala. A téli hónapokban egyáltalán nem lehetetlen, hogy 12 óra alatt mind a négy évszak időjárásával találkozz. Míg délen strandolnak az emeberek, addig a Teidén simán havazhat, és az Anagában sem lesz több 8-10 foknál. A hagyományos értelemben vett időjárási frontok itt nem léteznek, sokkal inkább a páratartalom, a magasság és az áramlatok alapján érdemes vizsgálódni. A szemünknek is szoknia kellett, hogy januárban egyszerre láthatunk szőrmecsizmás, pufikabátos embereket és az út túloldalán félmeztelen fürdőgatyás turistákat. A mi autónkban a strand cucc és a pulcsi is alapvető rakomány, és ez az állandó „készenlét” sokkal inkább izgalmas, mint megterhelő.
A közlekedés is több olyan helyzetet hozott, ami elsőre szokatlan, de később ráéreztünk, hogy kifejezetten jó, mert itt például a zebrák általában egyben fekvőrendőrök is. Nem olyan kis hetyke szarok, mint amit két-három sor díszkőből kiraknak és ha öttel mész át rajta akkor is kiszakítja a futóművet, hanem kellemes hullámok az aszfaltban pirosra festve, ami az előírt sebességgel kényelmesen átlibbenhető. Na jó, van egy kettő amitől autós síugróként repülsz pár métert és a földetérés után az aszfaltozók teljes rokonságát a szájára veszi az arrafelé ismeretlen sofőr.
Praktikus, hogy sokan a zebráknál indexszel jelölik a mögöttük érkező autósoknak, hogy gyalogos megy át előtte és feltehetően takarásban van, ezért így jeleznek.
A körforgalom az utak kötelező tartozéka lépten-nyomon, sőt néha elég bonyolult kombinációban izzasztják a turistákat, akik még a bérautójukkal sincsenek rutinba simulva.
Persze vicces, hogy a zsákutcák többnyire nincsenek jelölve és az elsőbbségadás táblák is csak minden tizedik kereszteződésben vannak kirakva, ellenben mindenhol felfestik őket az útra. Van olyan körforgalom, ahol a forgalmat nem is tudod figyelni, mert próbálod megfejteni az előtted elterülő graffiti halmazt az úttesten. Itt az autópályán a gyorsító, vagy a kisoroló sávok cirka 50 méteresek, ami az elején ijesztően rövidnek és veszélyesnek tűnnek, viszont itt mindenki figyel arra, hogy mit is csinálnak előtte, ezért beenged és mindeközben nem gondolja, hogy az a sáv, ahol ő van, az alanyi jogon az övé és Barcelonáig tempomattal bitorolhatja azt. Vagyis itt nem jellemző, hogy valaki Siófoknál besorol a belső sávba az M7-esen azért, mert majd a BAH-csomópontban balra kanyarodik… De azért kell figyelni, mert errefelé minden második autót egy turista vezet zéró helyismerettel és még az autójával is csak most ismerkedik. Talán emiatt igényel a közlekedés a legtöbb koncentrációt. Persze mindez, békeidőben, Covid előtt volt így…
A világban mindenhol vannak kedves, segítőkész emberi karakterek és vannak az együgyű, gonosz, idegbeteg taplók, akiknek sajnos kevés cápa úszkált a magzatvizében. Szóval itt is bele lehet futni bunkó ügyintézőbe vagy lusta pincérbe, de ez nem Tenerife vagy a Kanári-szigetek hibája.
Azt biztosan állíthatom, hogy minden körülményes ügyintézés eltörpül amellett, amit a Beninek a suliban kellett átélni. A költözésünk előtt fejezte be az első osztály első félévét, majd járt 9 napot iskolába és jött 3 hónap online oktatás zéró spanyol tudással. Szegényke még írni és olvasni is alig tudott, de egyetlen percig nem éreztették vele, hogy ő a tanulmányi rangsor végén kullog, sőt mindenben segítették! Na az kemény volt, de az iskoláról is fog készülni egy beszámoló, mert abszolút megér egy misét!
Szóval a külföldre költözéshez kell bátorság, kell elszántság, de ez nem elég! Nyitottnak kell lenni minden új kalandra és fel kell készíteni a lelkedet, mert az élet legnagyszerűbb oldala soha nem a komfortzónán belül lesz található…
