Turisztikai engedélyszám: I-0004944.1

10 felejthetetlen olcsó és ingyenes program Tenerifén, + 1 otthonra

Egy tenerifei utazás megtervezése nagyon nem könnyű feladat, ugyanis a sziget annyi programot és látnivalót kínál, hogy nagyon nehéz jól beosztani a rendelkezésre álló időt. Bízunk benne, hogy hamarosan egyre többen látogattok Tenerifére, mi pedig szeretnénk megkönnyíteni a dolgotokat. Ezért összeállítottunk egy listát az ingyenes és olcsó programokból minden korosztály számára, mindezt úgy, hogy a legnépszerűbb látnivalót,  a Teidét nem is tettük bele a felsorolásba, hiszen azt senki sem hagyja ki.


5 ingyenes program

1. Masca – ahol a kalózok kincseket rejtettek el
A magas hegyek között megbúvó kis település a Teide után a leglátogatottabb turisztikai célpont. A település több száz éve a kalózok rejtekhelyeként jött létre a legenda szerint. Lélegzetelállító szerpentinen lehet megközelíteni a gyönyörű kis falut, amit 30 perc alatt kényelmesen körbe is lehet sétálni. A faluból indul egy 4-6 órás túraútvonal az óceánpart felé, ami évekig zárva volt, de mostanában újra megnyitották, de most is csak tapasztalt túravezetővel ajánljuk.
Ha szeretsz magadtól felfedezni érdekes helyszíneket, akkor ide kattintva megnézheted milyen útvonalon érintettük Mascát a virtuális túránkon és hogy hova rejtettünk mi is kincset.

10 felejthetetlen olcsó és ingyenes program Tenerifén - Masca

2. Felfedezni a világítótornyokat Tenerifén
A szigeten 10 világítótorony található, melyeket többnyire izgalmas útvonalakon lehet megközelíteni és mindegyik más szempontból érdekes. Tenerife legnyugatibb pontján, a Punta de Teno világítótorony tövében nagyon sok férfi térdelt már le menyasszonya elé. Érdemes megnézni a Faro de Punta Abona-t is, érintve az abades-i kísértetvárost, amit egy régi világjárvány alatt építettek, de a leprás betegek végül sosem használták.
Egy világítótorony nem igényel egy egész napot, jól beilleszthető a programokba. Az online kirándulásunk pont egy ilyen egész napos túrát mutat be Tenerife nyugati részén, amihez még itinert is adunk! Ide kattintva minden részletet megtalálsz a filmről!

10 felejthetetlen olcsó és ingyenes program Tenerifén - Punta Tenoi
forrás: tabaibaguesthouse.com
10 felejthetetlen olcsó és ingyenes program Tenerifén - Punta Tenoi

3. Anaga – a mesebeli esőerdő
A Tenerife keleti részén elterülő Anaga-hegység csodálatos vidéke igazán pazar kirándulóhely. Nemcsak túrázni, hanem egy kellemes hegyi kocsikázáshoz is tökéletes terep.
Az Anaga biorezervátumnak minősül és a világ egyik legértékesebb ökoszisztémája található itt. A mesebeli erdőkben érdemes mélyen magunkba szívni a nyugalmat és az utolsó sejtünkig feltöltődni a természet adta energiákból. Két pontot mindenképp érdemes útba ejteni, az egyik a Camino Viejo al Pico del Inglés, a másik pedig a Mirador de Jardina kilátó. Garantáltan levesz a lábatokról mindkét helyszín.

4. Csobbanj egy természetes medencében
Az Atlanti-óceánban úszni önmagában nagy élmény, azonban ezek a természetes medencék leírhatatlanul szépek, vétek kihagyni. Tenerifén számos ilyen természetes képződményt találhatunk. A legnépszerűbb talán a Garachico városában található, az El Caletón de Garachico.
A természetes medencéket a vulkáni kőzet képződményei, illetve az erózió alkotta, ahova az óceán vize befolyik, beszivárog és cserélődik ugyanúgy, ahogy egy mesterséges medencében, csak mindezt emberi beavatkozás nélkül. Ha van sznorkel felszerelésed, akkor azt se hagyd otthon! Szinte minden öbölben nagyon érdemes benézni a víz alá. 

5. Montana Amarilla – az óceán által faragott vulkáni hamu fala
Az egyedi hangulatú sziklás partszakasz szokatlan formái felejthetetlen élményt nyújtanak, nem véletlenül természeti örökségként van nyilvántartva. A Playa Amarilláról indulj el a hullámok által kivájt sárga sziklák mentén közvetlenül a parton. Azonban mielőtt nekiindulsz érdemes az apály-dagály előrejelzést figyelni. Ha visszafelé azt látod, hogy a dagály elárasztotta a partot – mi is így jártunk – akkor indulj nyugodtan tovább az ösvényen, ami felvisz a hegytetőre és a strand melletti parkolóba hoz vissza. A pici chiringuito (kiskocsma) a parton nagyon jó áron kínál frissítőket, aztán irány be a vízbe és snorkelezz egyet! Még akkor sem hiszed el, hogy létezik ilyen kék, amikor már nyakig a vízben úszkálsz!

5 olcsó program:

1. Santa Cruz, Palmetum – pálmaliget a világ összes trópusi pálmájával
Ez a kert Európa legnagyobb pálmakertje és egyben a világ legnagyobb trópusi pálma gyűjteménye is. Mindez szinte a város közepén, az óceán partján. 
A pazar növényekkel a háttérben meseszerű fotókat lehet készíteni és a körút vége felé a kilátóból csodás panoráma nyílik a városra és a közvetlen szomszédságában elhelyezkedő Parque Marítimo strandra valamint az Auditóriumra. Előtte, utána érdemes a közelben található afrikai piacon ebédelni és a belvárosi utcákon sétálni.

2. Kajakkal – a delfinek nyomában és teknősökkel úszkálni
A Palm-Mar melletti partszakaszon könnyen lehet teknősökkel meg delfinekkel találkozni. Az egész program kb. 2 óra, kicsit fárasztó, viszont nagyon jó élmény az óceáni kajakozás akár már 6 éves kortól. Mi is kipróbáltuk, a beszámolónkat ide kattintva éred el.

3. Playa de Las Américas központjábanMinigolf egy kaktusz parkban
Egy kellemes esti séta megállójaként érdemes beiktatni ezt a lenyűgöző kertet. A golf játék könnyed szórakozás mindenkinek, közben lehet a bárban italozni és megcsodálni az óriás kaktuszok és egzotikus növények sokaságát. A gyerekek garantáltan élvezni fogják minden percét!

4. Szörf leckék a központban, kényelmesen
Las Américas partjánál sok turista próbálja ki a szörfözést, így egyáltalán nem ciki a deszkával birkózni az alig 1 méteres hullámokban. Az oktatók nagyon laza, jófej srácok, igazi szörfös formák és az oktatás során tényleg odafigyelnek a 8-10 fős csoportjuk résztvevőire. Beöltözéssel, oktatással kb. 3 óra. A hozzátartozók közvetlenül a parton strandolhatnak, éttermezhetnek és videózhatják a kibontakozó szörf tudományodat 🙂

5. Jungle Park – zegzugos állatkert, bobpálya, madárshow
Ez egy állatkert, szuper madár show-val, Chayofan, Los Cristianostól és Las Americástól csak 5 perc autóval. Sűrű növényzettel kialakított sétányokon lehet körbemenni az állatok között és egy izgi minibob pályán is száguldozhattok. A fák között van egy olyan útvonal is ahol kötélpályán, mászófalon, függőhídon keresztül lehet csak továbbjutni a kalandos kedvűeknek. Természetesen ezek mellett minden állat megtalálható, van fókashow, majmok és nagymacskák is. A madár bemutatón a fejünk felett szállnak el a pelikántól kezdve a flamingókon a hatalmas szárny fesztávolsággal rendelkező fehérfejű sasok is. A leglátványosabb rész, amikor a sas kb. 500 méterről irdatlan sebességgel zuhanórepülésben érkezik és veszi ki a gondozó kezéből a falatot. Kb. 3 órás tökéletes családi program. A Jungle Parkba nagyon kedvező áron vehetünk jegyet, ha kombinált jegyet vásárolunk, amivel egy másik napon az Aqualandban csúszdázhattok.

+1 otthonra


Függetlenül attól, hogy karanténban vagy, vagy csak a társadalmi távolságtartást szeretnéd betartani, elindítottunk egy online kirándulás sorozatot, aminek az első epizódja Tenerife nyugati részén vezet végig. Sok zenével és általunk kommentált érdekességekkel mutatjuk meg 40 percben ezt az egynapos kirándulást. Ez a virtuális túra jó azoknak, akik terveznek idejönni, mert a filmhez egy komplett itiner is jár, így mindenféle előkészület nélkül kész az egynapos program. Azoknak is tökéletes mozizás, akikben még fel sem merült Tenerife, mert így elég költséghatékony módon nyerhetnek betekintést a szigetbe. És persze azoknak is jó, akik szimplán hálásak az általunk ajánlott ingyenes programokért, tippekért és a film által támogatnak minket. 
A filmet ide kattintva éred el a virtuális túra menüpontban!

Itt pedig megtekintheted az előzetest:

Tetszett a bejegyzés? Küldd tovább!

Ezek is érdekelhetnek